Iratkozzon fel a hírlevelünkre!
Fel Le
Esztergomban ki lesz az összefogás jelöltje? Itt az ellenzéki összefogás listája
2014-01-14 13:27:38

Nyilvános, ki melyik városban indul, írja a vg.hu.

Összefogás

Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Szabó Tímea áll a közös lista első öt helyén. A 60 fős országos listán 8 helyet kapott az Együtt-PM, a DK hatot, a Liberálisok kettőt.

Amit már találgattak, az most biztossá vált: széles körű baloldali-liberális összefogás indul a 2014-es választáson. Az elmúlt évek jelentősebb demokratikus ellenzéki pártjai közül egyedül az LMP nem közösködik a többiekkel, az MSZP, az Együtt2014-PM, a DK és a Liberálisok közös listán indulnak. A listavezető, miniszterelnök-jelölt  Mesterházy Attila lesz. Az első öt helyet az öt szervezet vezetői, Mesterházy, Bajnai Gordon , Gyurcsány Ferenc , Fodor Gábor és Szabó Tímea fogják betölteni.

A 60 fős országos listán 8 helyet kapott az Együtt-PM, a DK hatot, a Liberálisok kettőt.

Ami az egyéni listákat illeti: Budapesten a I.-V., a VI-VII., valamint a XII. kerület a DK-é, a II., a XVI., XXI-XXIII. és a XXII. az Együtt-PM-é, a többi az MSZP-é.

Több nagyváros is van, amelyben több választókörzet is található. Szegeden az egyik körzetben az MSZP, a másikban az Együtt indíthat jelöltet. Pécsett mindkét választókerületben az MSZP indulhat. Miskolcon az 1-es körzet az Együtt-PM-é, a 2-es az MSZP-é. Debrecenben három körzet is van, ebből kettőben az MSZP, egyben az Együtt-PM indul. Győrt az MSZP és a DK osztotta fel, Kecskeméten és Nyíregyházán mindkét választókerületben az MSZP indul.

A DK indulhat Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Berettyóújfaluban, Esztergomban, Szigetszentmiklóson (erről Gyurcsány bejelentette, hogy ott Kuncze Gábor indul), Kaposváron, Vásárosnaményban és Keszthelyen.

Az Együtt-PM indít jelöltet Baján, Gyulán, Mosonmagyaróváron, Egerben, Érden, Szentendrén, Vecsésen, Dabason, Cegléden, Nyírbátorban, Dombóváron, Balatonfüreden és Nagykanizsán.

A többi egyéni választókörzetben az MSZP indul. A Liberálisoknak nem lesz egyéni jelöltjük.

"Mára megvan az a konstrukció, amiben mindannyian hinni tudunk" - mondta Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke szerint az ellenzéki pártok harmonizálták a programjaikat. Az egyéni választókerületekben közös jelölteket állítanak, a választókörzetek mellett az országos listáról is megállapodtak.

Orbán Viktor és az a választási rendszer, amit a Fidesz megalkotott, közös indulást kíván - magyarázta Bajnai Gordon a közös indulást. Az összefogás komoly áldozatokat kíván, az Együtt-PM szövetség vállalta ezeket a kompromisszumokat.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: olyan megállapodást kötöttek, amelynek a céljaiért teljes erővel lehet dolgozni. Nem három párt, hanem a széles demokratikus ellenzék összefogásáról van szó - tette hozzá. Ő mondta el azt is, hogy a közös kampány arca Mesterházy Attila lesz.

Fodor Gábor arról beszélt: a liberális értékeket újra be kell vinni a magyar politikába.

Lapunk kérdésére Mesterházy Attila elmondta: az egyéni választókörzetekben is teljes lesz az együttműködés, a többi kis pártra pedig szintén számítanak, ha támogatnák a kormányváltást. Akkor lehet maximalizálni a győzelmi esélyt, ha minden egyéni körzetben világos lesz, hogy ki a kormányváltást akaró jelölt - tette hozzá.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva azt is elmondta: úgy döntöttek, hogy a személyi kérdések nem állhatnak a kormányváltás útjába. Voltak viták, sok kérdésben nem is értett egyet minden párt, de "az okos enged".

Nagyon nehéz tárgyalásokon nagyon nehéz döntést hoztunk meg - válaszolta Jávor Benedek arra a kérdésre, a korábbi ígérettel szemben miért áll össze a PM Gyurcsányékkal. Sok konfliktushelyzetben kellett értékelni, a kormányváltás célja milyen következetes döntéseket igényel, de az új választási rendszer nem teszi lehetővé, hogy egy valós nézetkülönbségekkel teli ellenzék széttagolva nyerjen. Nem könnyen hozták meg ezt a döntést, de ezt meg kellett tenni, hogy a kormányváltás esélyét fenntartsák - mondta. Ez nem jelenti azt, hogy a korábbi kritikáikat ne tartanák fenn. Ugyanerre Gyurcsány azt mondta: a múlttal kapcsolatos viták ne árnyékolják be a jövővel kapcsolatos elképzeléseket.

© Minden jog fenntartva! 2011-2021 CIVILHETES