Iratkozzon fel a hírlevelünkre!
Fel Le
„Az életemet kockáztatom” Kiborult a NAV-botrány kulcsszereplője
2014-04-23 14:58:49

Horváth András szerint a kormányzatnak meg kellene őt védenie, ezzel szemben a hatóságok részéről is támadások érik.

Az életemet kockáztatva álltam ki ezért az országért és most is kockáztatom nemcsak a magam életét, hanem a környezetemét is”- mondta az ATV Start című műsorában Horváth Andrást. A NAV-botrányt kirobbantó egykori adóhatósági munkatárs hozzátette: „olyan erőkkel állok szemben, hogy nyugodtan mondhatom ezt”.

Horváth hozzátette, a NAV-vezetők mögött olyan emberek állnak, akikre a kormányzati tényezők sem tudnak hatni, „sem Varga Mihály, sem Orbán Viktor”.

Az atv.hu megkeresésére Horváth hangsúlyozta: nem azért félti az életét, mert megfenyegették volna, ilyen eddig nem történt. Ugyanakkor az ügyben folyamatosan olyan szereplők bukkannak fel, akiknek a személye okot ad az aggodalomra, és ezt nem csak ő látja így, hanem más, a brutális áfa csalást megerősítő adóhatósági munkatársak is.

Horváth szerint felháborító, hogy semmiféle segítséget nem kapott a kormányzattól, holott az a bűncselekmény-sorozat, amit feltárt, a költségvetést károsítja. Az egykori NAV-os szerint nem véletlen, hogy a kormány „nem mer ehhez az egész kérdéshez hozzányúlni, nem véletlen, hogy hallgatnak róla és hogy nem folytatnak le vizsgálatokat”, az azonban megint csak felháborító, hogy ő ellene viszont rágalmazás miatt is eljárás indult – és ezt egy újságírótól kellett megtudnia.  
A hatóságok mindig arra hivatkoznak, hogy nincs elég konkrétum, de Horváth szerint ez „badarság”, hiszen ott van náluk az egykori adóhatósági munkatárs által összeállított úgynevezett zöld dosszié, ami részletesen tartalmazza a visszaélések szereplőit, módszereiket és az okozott kárt is.

Horváth azt is elmondta, hogy a Rogán Antalnak és Lázár Jánosnak eljuttatott levele mellé csatolta az áfa csalással kapcsolatos számadatokat is. „Ne mondják, hogy nincsenek konkrétumok a birtokukban, hogy a fenébe ne lennének! Egyszerűen nem akarnak foglalkozni az üggyel, hárítanak, illetve fedezik ezt az egészet”- vélekedik Horváth András, aki arról is beszélt, hogy havi szinten „100 milliárdos nagyságrendben visz ki a maffia pénzeket”.

Annyian nyomoznak, ahányan kell

Néhány hete hangzott el egy másik volt adóhivatali vezető sajtótájékoztatóján, hogy állítólag egy rendőr nyomoz a Horváth András-féle feljelentés ügyében. Vágó Gábor LMP-s képviselő erről érdeklődött az ügyészségnél- írja az Origo. A legfőbb ügyész válaszában azt írta, hogy „а nyomozó hatóság és az ügyészség az ügy súlyához igazodó, az optimális és szükséges erőforrásokat а nyomozás és az ügyészi felügyelet során is biztosítja.”

Horváth András

 

atv.hu

© Minden jog fenntartva! 2011-2019 CIVILHETES