Iratkozzon fel a hírlevelünkre!
Fel Le
Heves vita dúl a DK-ban
2014-01-16 13:47:12

Jelöltnek lenni kézfogás nélkül?

Jól átírta az élet Szilágyi László programját: választási fórum helyett jelöltbúcsút tartott, valószínű utódja pedig egy kézfogásra sem méltatta. együtt, de inkább együtt sem. Információink szerint a DK esztergomi szervezetében heves vita dúl a jelölt személyét illetően a 2-es körzet felszabult, ellenzéki képviselőjelölt helyére.

Döbbent ült ki az Együttes politikusok arcára, hogy Jónás elhárította a kézfogást
Fotó: hidlap.net

Döbbent ült ki az Együttes politikusok arcára, hogy Jónás elhárította a kézfogást, írja a Hídlap.

"Az Együtt 2014 – PM esztergomi képviselőjelöltje január 11-én még arról tájékoztatta a közönséget a Facebookon, hogy január 15–én előadást tart az esztergomi művelődési házban a működő gazdaság hogyanjáról. Szilágyi azt is feltüntette a meghívón, hogy mellette Scheiring Gábor, az Együtt 2014-PM politikusa és egy „Titokzatos Vállalkozó, aki arcát és nevét nem hozza nyilvánosságra, mert fél az Orbán-rezsimtől… „ is jelen lesz.

A naiv olvasó azt gondolhatta volna, hogy az Együtt 2014 – PM politikusai pont ezzel a felettébb titokzatos és annál is inkább rettegő vállalkozóval kívánják felkelteni az érdeklődést. Talán így volt, talán nem, a lényeg, hogy az élet közbeszólt és leváltotta Szilágyit.

Történt ugyanis, hogy január 14-én ország-világ előtt bejelentették, hogy a „nagy baloldali összefogás” egyik folyományaként a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció kapta meg az Esztergomot is magába foglaló 2. választókörzetet. Nem kellett hamar találgatni, hogy ki indul a DK színeiben itt, Gyurcsány, 15-én reggel egy tévéműsorban elmondta, jelöltje nem más, mint Jónás László. A név ismerős, igen, az a Jónás, az ex-MIÉP-es, az ex-MDF-es, de még ismertebben: a nőgyógyász (az ártatlanság vélelme mellet, harmadrendű vádlott egy folyamatban lévő műhibaperben).

dr. Jónás László

Talán néhány olvasónkkal együtt Szilágyi László sem kapott szikrát, amikor ez elmondták neki, mindenesetre egy közepesen kedves gesztussal próbálta volna elkenni a feszültség élét azzal, hogy az idézett 15-ei rendezvényen az ott megjelenő Jónás Lászlóval egy kézfogás szimbolikája segítségével úgymond, átadja a stafétát. Vagy ahogy a nép ajkán is él: meleg csákányváltás. De ez sem jött össze, mivel a DK-s doki a baráti (elnézést: elvtársi!) gesztust nem fogadta el. Rém kínos volt a jelenet, Szilágyi megsemmisülten állt középen, a terem foghíjas széksoraiban talán ha húsz érdeklődő, középen a helyi sajtó, riporter, operatőr, fotós. A kellemetlen szituációban még az sem volt érthető, amit Jónás a továbbiakban reagált, miszerint a végleges képviselő-jelöltségről még nem döntött a párt vezetése, s a végén Jónás hozzátette: „Van esély rá, hogy én leszek a jelölt”. Szilágyi László nyelt egyet és druszájára tekintve, kissé meghunyászkodva elfogadta, hogy a 2014-es választásokon induló baloldali pártok katonái a jobboldalnál csak egymást utálják jobban.

Az est további programja innentől kezdve felejthető – de természetesen azért hamarosan megosztjuk az eseményről készült felvételt -, a lényeget a bevezetőben lezavarták: együtt sem, 2014-ben sem."

A Hídlap cikke nem sokáig maradt válasz nélkül.

Szilágyi László egy Esztergomi alapítású Facebook csoportban reagált a fenti cikkre.

Szilágyi László

"nagyon szánalmas "tudósítás"! remélem, a fityesszel együtt eltűnnek a bértollnokaik is. Az nem újságírói magatartás, hogy egy rendezvény első fél percéről tudósítunk, aztán szaladunk haza "jó alájuk rakni". Ha ott maradt volna a szerző, láthatott volna kézfogást egy párat, sőt olyat is hallhatott volna, amit egy tisztességes lapba meg is kellett volna írni. Ha akarja a firkász úr, naponta 5x is kezet fogok az új jelölttel, ha ezen múlik, hogy legyőzzük ezt a borzalmas hatalmat, és elküldjük őket a talpnyalóikkal együtt!

Hídlap hidlap.hu Jól átírta az élet Szilágyi László programját: választási fórum helyett jelöltbúcsút tartott, valószínű utódja pedig egy kézfogásra sem méltatta. Így néz ki egy őszinte összefogás… Tetszik · · Megosztom · 2 órája Zoltán Székely és további 13 ember kedveli ezt.

Horváthné Kati Horváth Mihály l a fidesz nem ad lejjebb a hazugság és ferdítés cinikus viselkedéséből. Első: Jónás úr megérkezésekor mindenkivel kezet fogott aki ott jelen volt. Búcsúzáskor hosszasan ráztak kezet és váltottak szót. Végig ott kellett volna maradni, mert akkor láthatták volna, hogy negyvennégyen gyűltünk össze, köztük azok a ferences gimnáziumi tanulók, akik a Gyurcsány gyűlésen is ott voltak. Most is naív, provokatív kérdéseket tettek fel, melyre többen is válaszoltak. Meglátszik rajtuk, hogy "védett burokban" nevelődnek, mert az egyáltalán nem döbbentette meg őket, sőt nem is érdekelte, hogy hány millió éhező, mélyszegénységben élő embertársuk van.Költői kérdés: lehet,hogy őket nem is tartják hazánk fiainak? Szóval a Hídlap nem tagadja meg önmagát, hiteltelen maradt!!!"

© Minden jog fenntartva! 2011-2021 CIVILHETES