2014-04-11 15:55:02 |
A 2030-as években emberes küldetést indíthat a NASA a Marsra, de addig egy aszteroidát húznának hold körüli pályára, hogy vizsgálhassák.
Egyelőre még csak tervezgeti a NASA az új generációs küldetéseit, de elég nagyszabású projektekkel álltak elő. „Növelnénk az emberi jelenlétet a Naprendszerben” – mondta el William Gerstenmaier, az amerikai űrkutatási hivatal egyik vezetője.
A NASA az elkövetkezendő húsz évben emberes küldetést vezetne a Marsra. Szemben a Mars One holland valóságshow-val az űrügynökség nemcsak az odaútra tervez, hanem vissza is hozná a Földre az asztronautákat. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen eszközzel akarnak eljutni a vörös bolygóra, lévén az amerikaiaknak nincsen bevethető űrhajója, az oroszokkal pedig éppen most akarják megszakítani az együttműködést. Arról sincsenek pontos hírek, hogy mikor lenne a kilövés, Gerstenmaier is csak annyit mondott, hogy valamikor a 2030-as években indulnának el.
A másik nagyszabású elképzelés szerint befognának egy aszteroidát, amelyet aztán egészen a Holdig vontatnának el, ahol pályára is állítanának. A NASA terve az, hogy a sziklán egyszerre tudnának különböző kísérleteket végrehajtani és kipróbálni a legújabb eszközöket, amelyeket az űrbányászathoz fognak használni.
vs.hu