2014-04-19 13:14:39 |
Elégedett közmunkásokat talált Salgótarjánban egy német televíziós stáb, amely a magyarországi szociális feszültségekről és a szélsőségek megerősödéséről forgatott riportfilmet. Csakhogy kiderült, hogy azok az emberek nem valódi közmunkások – maga a város fideszes polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda szólta el magát, miközben a tévések forgattak.
Csakhogy míg a felvétel forgott, a polgármester kicsit odébb beszélgetni kezdett. Arról, hogy biztos tetszik a stábnak, amit lát, mert sokáig forgat. Majd elszólta magát: "Csak ők nem erre kíváncsiak, csak ők az igazi közfoglalkoztatottakra, igen. És akkor a végén kiderül, hogy nincs köztük"
A riportfilmben mindez nagyjából a 16 perctől tekinthető meg.
A Népszava kereste a polgármestert is, de megszólaltani nem tudta, mert Székyné szabadságon van, jövő kedden lesz elérhető.
A német tévések egyébként végül egy másik helyen valódi közmunkásokat is találtak, mint ez a videón látható (nagyjából a 18. percnél), és ők sokkal kevésbé voltak lelkesek, mosolygósak.
index.hu